NÉVADÓNK, DEÁK FERENC
Deák Ferenc politikai pályája kerek negyven esztendőt ölel fel. Ez a negyven év hazánk történelmének egyik legviharosabb négy évtizede. Reformeszmék és abszolutizmus, hivatalnokok és “hivatásos forradalmárok”, szabadságharc és önkényuralom, politikai emigráció és passzív rezisztencia tarka körforgásában formálódik az új, a polgáriasult Magyarország, még ha szükségszerűen a Habsburg Birodalom keretein belül is.
Szinte csak Deák és Kossuth fejt ki folyamatos aktív politikai tevékenységet a tárgyalt időhatárok között. Azonban míg Kossuth 1849 után emigrációban csak passzív szemlélője a magyarországi eseményeknek, addig Deák itthon marad-maradhat és a hazai közélet meghatározó személyiségévé, válik az 1860-as években. Alakja már életében legendássá válik, a korabeli közvélemény a “haza bölcse” megtisztelő néven övezi.
ISKOLA SZÜLETIK…
Kispest hivatalosan az 1871. június 11-én tartott közgyűlésen elszakadt az anyaközség Vecséstől, és ezer fő körüli lakossal megkezdte önálló életét. Szent Lőríncz-puszta 1873-as és Törökfalva 1874-es csatlakozása után nagyközség lett.
Kispest folyamatosan fejlődött, népessége növekedett. 1900-ban, amikor megindult a községet a fővárossal összekötő villamosvasút, a lakosság száma már közel 18 ezer fő. 1908-ban már körül-belül 30 ezren éltek itt, az ebben az évben alapított Wekerle Állami Munkástelep közel húszezer lakosával együtt.
Már 1909-ben mozgalom indult Kispest várossá alakításáért, de ezek a törekvések csak 1922-ben váltak eredményessé, amikor a belügyminisztérium jóváhagyta a képviselőtestület döntését, és Kispest rendezett tanácsú várossá vált. A lakosság nagy része az első világháború alatt a fővárosból kiszorult munkásokból és kisiparosokból állt, akik az olcsó lakbérek és a házépítési lehetőségek hatására települtek ide.
A szülők felismerték, hogy a tanult ember könnyebb munkával többet kereshet, s mivel gyermekeiknek szebb, könnyebb életet kívántak, mint amilyen nekik jutott, igyekeztek őket taníttatni. A tanulni vágyó diákok először még Kőbányára, az ottani Állami Főgimnáziumba jártak. Ez az iskola azonban nem tudott minden tanulót befogadni és a megközelítése is nehézkes volt, ezért a kispesti szülők a Vallás- és Közoktatási Minisztériumnál szorgalmazták egy helyi gimnázium építését. A megszavazott pénzkeret azonban nem volt elégséges egy új épület létrehozásához, így a gimnázium 1919 szeptemberében a Sárkány (ma Ady Endre) út és az Árpád utca sarkán egy bérelt földszintes házban kezdte meg működését.
A három osztályos (I. II. III.), 250 fős létszámú intézményben párhuzamosan két-két osztály indult, akiket három teremben kellett elhelyezni, így a tanítás váltakozva folyt két csoportban. Az iskola ekkor hivatalosan a kőbányai Tisztviselőtelepi Magyar Állami Széchenyi István Főgimnázium kihelyezett tagozataként működött.
Az akkori iskolarendszer alapján a gimnáziumok nyolc osztályból álltak. A négy elemi iskola elvégzése után a diákok vagy négyéves polgári iskolában folytatták tanulmányaikat, vagy jelentkeztek a gimnázium első osztályába. Érettségi vizsgát csak a nyolc osztály sikeres elvégzése után lehetett tenni.
Az iskola az első év végére kinőtte az épületet, ezért megfelelő elhelyezésről kellett gondoskodni.
A következő, az 1920/21-es tanévre a Kossuth téri, nemrég épült 16 tantermes polgári fiúiskola délután üresen álló osztályait vették igénybe. Ez sem volt önálló épület, de legalább minden osztálynak saját terme lehetett. Az iskola ekkor még mindig a X. kerületi gimnázium kihelyezett részlege volt, de már ebben a tanévben megalakult önálló cserkészcsapata egy lelkes kis közösség szervezésében, a csapatot Zrínyi Miklósról nevezték el. A harmadik tanév már hat osztállyal nyílt meg, változatlan körülmények között.
Ekkor kapott az iskola teljes önállóságot, és ezzel kikerült a Széchenyi Gimnázium szárnyai alól. Megalakult a diákok között mindig is legnépszerűbbnek mondható önképzőkör és a Dobó István nevét viselő ifjúsági sportkör. 1923 őszétől Deák Ferenc Főgimnázium néven működött, immár hét évfolyamon 2-2 párhuzamos osztállyal. Kispest ekkor ünnepelte alapításának 50. évfordulóját és feltételezhető, hogy ez az esemény is hozzájárulhatott a gimnázium önállóvá válásának elismeréséhez.
Az iskola élete továbbra is az addigi keretek között folyt a polgári fiúiskola épületében. A Kossuth téri iskola körülményei sem ideálisnak, sem higiénikusnak nem voltak nevezhetők. A gimnázium délután működött, 14 órától 19 óráig folyt a tanítás. Előtte a tanárok és a diákok még télen is kénytelenek voltak az utcán várakozni, míg a polgárisok elhagyták az épületet és a takarítók sebtiben kitakarítottak. Télen a tanítás már sötétben ért véget, s a wekerlei gyerekek bakterlámpával világították meg a hazavezető utat, mivel akkor ott még nem vezették be a villanyt. Ezen áldatlan állapotok megszüntetése érdekében próbáltak saját épületet szerezni, de erre még jó néhány évig kellett várniuk. 1924/25. különleges év volt az iskola történetében: ekkor tartották az első érettségi vizsgálatot, amelyen 62 végzős tanuló közül 61 eredményesen szerepelt.
Az 1928/29. tanév elején aztán az intézet saját, bár csak ideiglenes otthont kapott.
Négy osztály és az igazgatói iroda az Üllői út 192. Szám alatt, négy osztály a Nagy Sándor utca 14. szám alatti városi bérházban talált elhelyezést. Bár a két épületben való tanítás is nehézséget jelentett, de nagy öröm volt a gyerekeknek, hogy végre kilencévi kényelmetlen “társbérlet” után áttérhettek a délelőtti tanításra.
Kispest vezetői 1931. májusában végleges megoldást találtak az iskola elhelyezésére. A város az Üllői út 218. szám alatti Teudloff-Dittrich gyárat megvásárolta, s az átalakítások után a három részből álló épületben kezdődött a Deák Ferenc Gimnázium 1932/33-as tanéve. Ezután nyugodt körülmények között folyhatott a munka, megszűnt a tanárok állandó vándorlása az egyik épületből a másikba. Így a gyerekek fölötti ellenőrzés is erősödött, feltehetően nem a tanulók legnagyobb örömére .A tanárok többsége kiváló pedagógus volt, többen tanári állásuk mellett tudományos munkával is foglalkoztak. Nem csak oktattak, de neveltek is, és gondot fordítottak arra, hogy a 8 éves tanulmányi időszak alatt megismerjék és fejlesszék a diákok tanulmányi adottságait.
A gimnázium több tanuló befogadására lett alkalmas, a diákok létszáma évről évre növekedett. Kiteljesedett az önképzőköri munka, mely a tanulók öntevékeny szerveződéseként működött tanári irányítás mellett. Ezekben az időkben honosodott meg a tanulók között a magyar ruhaviselet. Rendszeressé váltak a bemutató órák, a szemléltető eszközök között 1936-ban megjelent az oktatófilm, az intézmény saját vetítőgépet és vetítővásznat kapott. Az 1938-as tanévben a tanulói létszám az előző évi 451-es létszámról 380-ra csökkent, természetes következményeként annak, hogy a szomszédos Pestszentlőrinc is kapott gimnáziumot, ahonnan eddig nagyszámban jártak Kispestre a tanulók. Ettől a Deák Gimnázium osztályai egészségesebb létszámúakká váltak, hatvan főről negyven körülire csökkentek.
A TÖRTÉNELEM VIHARÁBAN…
Az 1938-39-es év egy új történelmi időszak kezdete. Az események felgyorsultak. A diákok novemberben a Felvidék magyar lakta területeinek visszatérését, márciusban a kárpátaljai bevonulást ünnepelték.
Már ez a tanév is, és az ezt követőek még inkább a sokasodó háborús események hatása alatt álltak. A tanítás egyelőre ugyan zavartalanul folyt, de az iskola belső élete egyre inkább tükrözte a körülötte zajló, egyre nyugtalanítóbb fejleményeket. Az ünnepélyek és megemlékezések a hazafias nevelés szolgálatában álltak. A Deák Gimnázium ezekben az években is meg tudott maradni a szellemi és erkölcsi értékek, a humanista szellem őrzőjének. Ennek bizonyságaként álljon itt egy részlet Fenyő Tibor visszaemlékezéseiből:” A kispesti Deák Ferenc Gimnázium, úgy látom ezt ma, egy oázis volt a magam és sorstársaim számára, akik annak dacára, Hogy Kispesten születtünk, akiknek szülei és nagyszülei becsületes munkával szerezték meg maguk és családjuk számára a társadalmi helyüket és otthonukat.Mindennek dacára a zsidók nem tartoztak a magyar nemzethez, bárhogy is osztoztak annak sorsában nemzedékeken keresztül.Azonban a gimnázium keretén belül, úgy a tanári kar részéről, mint osztálytársaink felől ez a hivatalos politikai álláspont talán sohasem jutott kifejezésre. Nyolc évig tanultam a kispesti gimnáziumban, az érettségire már sárga csillaggal a kabátomon jelentem meg, ennek ellenére a négy zsidó fiú közül kettő jelesen érett. Amikor közösen elmentünk Pestre fényképezkedni, – bár tilos volt villamoson utaznunk – osztálytársaim követelték és magukkal vittek. Ami ezután történt, az már az iskolán kívüli történet. Remélem, hogy az iskola tanárainak és diákjainak nem volt benne részük.”
A 1943/1944-es tanév a szokásosnál két hónappal később kezdődött, és az április eleji légibombázások miatt csaknem három hónappal korábban fejeződött be. Ettől az iskolaévtől kezdve a leventeköteles tanulók hetenként leventefoglalkozásokon vettek részt.
Ezek olyan egyesületek voltak, melyekben az ifjúság 12-21 éves koráig rendszeres testgyakorlásban, azonkívül erkölcsi és szellemi képzésben részesült. Mind rendszeresebbé vált a tanulók légoltalmi kiképzések is. E tanév érettségi vizsgáját a bombázások miatt az alagsori tornateremben tartották. A háborús veszély a végzősök ballagását is elsodorta, így ez az élmény kiesett egy teljes évfolyam életéből.
1944/45-ben a front közeledtével a normális munka egyre lehetetlenebbé vált, a téli hónapokban és a tavasz jó részében a tanítás is szünetelt. Az iskolaépület a háborús sérülések miatt használhatatlanná vált, ezért 1945 májusában az oktatás a kispesti Állami Polgár Leányiskolában indult meg, a megrövidült tanév július végéig tartott. A diákok “usenyik” (tanuló) feliratú karszalagot viseltek, nehogy útban az iskola felé, vagy délután hazafelé menet elvigyék őket egy kis munkára “malenki robot”-ra, amely több évig is eltarthatott.
Másik érdekes esemény a lányok nagyszámú megjelenése volt az iskolában. Ennek oka az, hogy Kispesten nem lévén lánygimnázium, a lányok Pestre jártak, de a villamosközlekedés akadozása miatt nem tudtak bejutni, és az évhalasztás elkerülése érdekében a Deák Gimnáziumba iratkoztak. 1948/49-es tanév újra az Üllői úti épületben zajlott, majd 1949. június végén az intézet végleges elhelyezést nyert a kispesti polgári fiúiskola épületében, ahol az 1920-as években a délutáni tanítás folyt. Az új oktatási törvény kötelezővé tette a 8 osztályos általános iskolát, ezzel megszűnt a polgári iskola típusa és a gimnáziumok fokozatosan négy osztályossá váltak.
A Deák Gimnázium alsó osztályai beolvadtak az általános iskola felső osztályaiba, az 1948/49-es évfolyam hetedikes tanulói pedig a következő évben a negyedik osztályban folytatták tanulmányaikat. Ez volt az utolsó év, amikor az iskola értesítőiben Deák Ferenc nevét használhatta. 1950. tavaszán már a XIX. Ker. Állami Általános Gimnázium megnevezés található az iratokon. Deák Ferencet, akinek a nevét az iskola harminc éven át viselte, a Rákosi-korszakban megalkuvónak, Habsburg barátnak és “kizsákmányoló földesúrnak” tartották, így elkerülhetetlenné vált a név megváltoztatása.
1950-ben a “gyakorlati politikus és forradalmi tömegek politikai vezérének” Landler Jenőnek nevét vette fel az iskola. Innen már egy új korszak kezdődött…
LÁNYOK AZ ISKOLÁBAN
A kispesti Deák Ferenc Gimnázium fiúiskolaként jött létre. Megalakulásától 1925-ig egyetlen lány-tanulója sem volt.
A lányok vagy csak a polgári iskolát végezték el, vagy a belső kerületek leánygimnáziumaiba jártak. Azokban a városokban, ahol nem volt leánygimnázium, (Kispest is ezek közé tartozott) lehetőség volt arra, hogy a lányok magántanulóként tanuljanak. Ötödik osztálytól kerültek át a lánypolgáriból, ahol a négy elemi után szintén négy évig tanultak. Felvételiként különbözeti vizsgát tettek magyar, latin és matematika tárgyakból. Akinek ez sikerült, az fölvételt nyert.
A magántanulók úgy jártak iskolába, mint a fiúk, ugyanúgy írtak dolgozatot és feleltek, de év végén bizottság előtt írásbeli és szóbeli vizsgán vettek részt. Nagyon kevés lány volt a gimnáziumban, 2-4 járt egy osztályba 60-70 fiú mellett. Létszámuk az iskola összes évfolyamában nem haladta meg a 20 főt.
Életük merőben eltért a mai gimnáziumba járó lányokétól. Az iskola szigorúan erkölcsös nevelést folytatott, fokozottan vigyáztak az ifjú lányok erényeire, ezért elkülönítették őket a fiúktól. Nem beszélgethettek osztálytársaikkal, a szüneteket az úgynevezett lányszobában töltötték, ahol gardedám vigyázott rájuk. Óra előtt a tanárral együtt léptek be a terembe, és a tanárral hagyták el azt, aki visszakísérte őket a lányszobába. Testnevelési órán nem lehettek együtt a fiúkkal, mivel női testnevelő tanár nem volt, a lányok felmentést kaptak e tárgyból. A tegeződés akkor még nem voltszokás, a tanárok magázták a diákokat, sőt a tanulók egymás között is magázódtak.
A gyengébb nem tagjai nagy tekintélynek és tiszteletnek örvendtek a fiúk körében. Bizony a mai fiúk tanulhatnának elődeiktől, akik rendkívül udvariasan, tisztelettel szóltak a lányokhoz.
1945-ben ugrásszerűen megnőtt a lányok aránya az iskolában, mert a szétbombázott városban lehetetlen volt a közlekedés. Az 1946-os oktatási törvény bevezetése után megszűntek a külön fiú-, illetve lánygimnáziumok, de a lányok aránya még mindig alacsony maradt.1951-52-ben már külön fiú és lányosztály volt az iskolában, a fiúk és a lányok elkülönültek a szünetekben, külön sétáltak az udvaron. 1952-53-ban aztán a legjobb fiú- és lánytanulókat összevonták egy koedukált osztályba. A többieket szintén egy osztályba helyezték, így két vegyes csoport jött létre. Ettől kezdve minden osztály koedukált volt, s az évek során megváltozott a nemek aránya is. A mai Deák Gimnáziumban – mint általában minden gimnáziumban – nem ritka, hogy 4-5 fiú van csak egy osztályban, mint régen a lányok magántanuló korszak idején.
LANDLER KORSZAK
A Kispesti Deák Ferenc Gimnázium tehát 1950-ben vette fel Landler Jenő nevét, így lett a volt Deák Gimnázium jogutódja, mint az éppen Budapest részévé, XIX. kerületévé váló Kispest egyetlen gimnáziuma. Az iskola még hosszú évekig korábbi helyén, a Kossuth tér 12. szám alatt a mai Trefort Ágoston Kéttannyelvű Műszaki Szakközépiskola épületében – működött, melyet korábbi polgári iskola megszűnése után kapott meg a Deák Gimnázium.
A kialakult négy osztályos gimnáziumok sorában a Landler Jenő Gimnázium nem volt sem jobb, sem rosszabb a többinél. Elhelyezkedése miatt természetesen tanulóinak zöme a kerület munkás és kistisztviselő rétegeinek gyermekeiből került ki ugyanúgy, mint a korábbi évtizedekben. Külvárosi léte miatt alkalmassá vált néhány “renitens értelmiségi” tanár száműzetési helyének, a “osztályidegen” elemek összegyűjtésére, amelynek általában a tanulás színvonala, maguk a diákok látták igazán hasznát. Ugyanakkor ez a külvárosi iskola nem volt a hatalom “szeme előtt” így sokkal nagyobb mozgástere, egyéni megnyilvánulási lehetősége volt a tanároknak és diákoknak egyaránt. 1952-ben létrejöttek az első koedukált osztályok, ettől kezdve a két párhuzamos osztály, inkább képesség, illetve tanulmányi eredmény szerint különült el. A jobb képességű osztály emelt óraszámban tanulta az orosz nyelvet, s közülük néhányan szovjet ösztöndíjjal tanultak tovább. Ekkor még nem voltak igazi tagozatok, az oktatás a központi előírásoknak megfelelően zajlott, kivéve, amikor például történelem órán elhangzott a felszólítás: “Tegyétek félre a tankönyvet, és figyeljetek rám!” Vagy amikor az irodalmi önképzőkör – mert itt megmaradt az önképzőkör – ülésein a “dekadens” Nyugatosok verseit szavalták a fiatalok. Feltehetően kevés állami gimnáziumban folytatódott szinte kihagyás nélkül a latin nyelv tanítása, az orosz mellett a német és ebben az iskolában hagyományosan a francia nyelv is teret kaphatott. Mindehhez olyan vezetés is kellett, aki ha kell “tartja a hátát” a tanáraiért és gyerekeiért egyaránt. 1956 nem a külvárosi középiskolások megmozdulása volt. Számukra – főként a fiatalabbak számára – talán a legfontosabb esemény a több hónapos rendkívüli iskolaszünet volt, hiszen tanítani nem lehetett. Az akkor itt dolgozó tanárok számára is mást és mást jelentettek ezek a hónapok. Néhányan nem jöttek vissza az újrainduló tanításra.
Az évtized végén az oktatás irányítói átfogó reformot készítettek elő a közoktatásban, ennek egyik kísérletébe kapcsolódott be az iskola az ún. 5+1-es rendszerbe. Ez annyit jelentett, hogy a hat tanítási napból ötöt töltöttek a diákok az iskolában, a hatodikat pedig a kerület valamelyik termelő üzemében. Mindez nem a szakképzés megindítását jelentette, hanem az általános gimnáziumokban a “munkára nevelés szellemében” ismerkedtek a fiatalok a fizikai munkával. Ez a rendszer, amely több éven keresztül működött, sok nehézséget okozott. Meg kellett szervezni az üzemekben a diákok kíséretét és felügyeletét, biztosítani kellett számukra a munkát (a fiúkat a Vörös Csillag Traktorgyár, a lányokat pedig a Vörös Október Ruhagyár és a Hungária Jacquard tudta fogadni). A kitűzött célokat mindezzel persze nem lehetett elérni, hiszen az üzemekben éppen nem a legkövetendőbb példákkal találkoztak a gyerekek.
Az oktatás és az igények fejlődésével, az osztályok számának növekedésével azonban egyre szűkebbé és korszerűtlenebbé vált a régi épület, és így az iskolát egy új, jobban felszerelt környezetbe kellett áthelyezni. 1964-re a Gutenberg körúton elkészült az új épület, melynek építési munkálataiban, az utolsó “simításokban” sok diák és szülő is részt vett. A megnyitó 1964. szeptember 10-én volt, és mindjárt 4 elsős évfolyam kezdhette meg tanulmányait az új intézményben. Bár az “új Landler” nemcsak elődénél, hanem – az akkori viszonyokhoz képest – a többi iskolánál is jóval korszerűbb és modernebb volt, de bizonyos nehézségek már ekkor felmerültek: a folyosók iskolai életre szűkek voltak, a hátsó kijárat hiánya, nagy befogadóképességű, közösségi rendezvényekre alkalmas helyiség hiánya. Mindezeket a problémákat az iskola akkori igazgatója már a tervezés szakaszában felvetette, de hiába. A világos termek, a nagy udvar, a sportpályák, a házi tanműhelyek mégis megkönnyítették mind a tanulást, mind az oktatást, hiszen a diákoknak nem kellett többé külső üzemekbe járniuk.
Az új épület lehetővé tette, hogy helyben tanulhassák a lányok a szabás-varrást, a fiúk pedig az autószerelést, vagy az elektrotechnikát. Sajátos “Landler – termékként kifejlesztettek egy ellenörző-értékelő-informáló oktatógépet, mely alkalmas volt arra, hogy feleltessen és az adott válaszokat, értékelje. A tagozatos osztályok tanulói heti 2 órát, az általános tantervűek pedig heti 4-5 órát töltöttek a műhelyekben. A negyedik év elvégzése után ezek a diákok minősítő szakmunkásvizsgát tehettek, és ennek birtokában, felvételi előnyben és időkedvezményben részesültek a szakirányú ipari szakmák tanulóidejéből.
1965-ben az iskola igazgatója új szabályok bevezetésével, kemény és szigorú fellépésével komoly tekintélyt vívott ki magának. Az igazgatónő kísérletet tett arra, hogy a tanulók között szoros közösségi szellemet, egy diákönkormányzati-modellt hozzon létre. Maga az elgondolás nem feltétlenül lett volna rossz, de a módszer a diákok számára túlontúl szigorúnak, formálisnak és erőltetettnek tűnt. Az osztályokat nyelvek szerint – az akkoriban még kötelező orosz mellett – latin, német, vagy francia csoportra osztották, illetve hatvanas évek végétől beinduló tagozatok: matematika – fizika, nyelvi tagozat vagy néhány évben testnevelés közül választhattak a diákok.
A külső megjelenést rendkívül szigorúan kezelték; lányoknak tilos volt a smink, fiúknak a hosszú haj. Ellenben kötelező volt a köpeny, egy jó ideig a legendás Landler-sapka viselése is, a lányok nem hordhattak az iskolában nadrágot.
Ami a hagyományokat illeti, ettől az időszaktól kezdve minden év őszén Landler-hetet tartottak, melyen belül számos kulturális és sporttal kapcsolatos programot szerveztek. Ezek közé tartozott a “Fordított nap”, a “Nem középiskolás fokon” előadások, melyre híres embereket hívtak meg, vagy a Landler-staféta, amely különféle váltóversenyekből állt, és végül a szalagavató bál, mely zárta a hét rendezvényeit. Ezen kívül rendszeresen rendeztek tanár-diák focimeccset és különböző sportversenyeket. A sporteseményekre a diákok és a pedagógusok egyaránt nagy hangsúlyt helyeztek, és szinte minden délután szerveztek röplabda-, kosár- és focimeccseket, illetve asztalitenisz versenyeket. Minden nyáron építőtáborokban vehettek részt a tanulók – külön a lányok és külön a fiúk. 1979-ben az iskola igazgatója nyugdíjba vonult, s ezzel tulajdonképpen az ő nevéhez fűződő kísérlet befejeződött. Az új igazgatónő legfőbb célja az volt, hogy az eddigi erőteljesen nevelésközpontú szemlélet után a hangsúly áttevődjön az oktatásra, azon belül is a továbbtanulásra való felkészítésre.
1979-ben tértek át a 11 napos munkarendre, a szülők és a diákok legnagyobb örömére. Ez minden második héten szabad szombatot jelentett, ettől viszont kissé megnőtt a napi óraszám. Ezzel egyidőben került sor az új gimnáziumi oktatási-nevelési terv bevezetésére, mely a korábban az Országos Pedagógia Központ által irányított kísérlet külön engedélyezett óratervét megszüntette, és a minden középiskolában egységes felépítést tett kötelezővé. A tagozatok lényegében megszűntek, helyette a fakultációs rendszert hozták lére, amely a harmadik és negyedik évfolyamokon jelentett magasabb óraszámot. A gyakorlati foglalkozások némileg háttérbe szorultak, bár a fakultáción belül mindig törekedtek arra, hogy legyen gyakorlati jellegű választási lehetőség: néhány évig szabás-varrás működött, gyors-és gépírás, idegenvezetői ismeretek, illetve könyvtárkezelői fakultáció. A szokásokat, a sport és a kulturális élet hagyományait azonban továbbra is megőrizték. A nyolcvanas tanévre létrejött az iskola új könyvtára, mely valóban méltó körülményeket biztosított az elmélyült munkához.
A további években kettős cél jellemezte az iskolát: felzárkóztatni az ide érkező közepesebb képességű diákokat és eljuttatni őket az érettségihez, illetve külön foglalkozásokkal segíteni a tehetségesebbeket, versenyekre és a továbbtanulásra felkészíteni őket.
Megőrződött a diákönkormányzat kiemelt szerepe, a fiatalok érdekképviselete, mint a demokráciára való nevelés fóruma. Az iskolát bizonyos szabad szelleműség jellemezte, mely teret adott a kísérleteknek, szakmai jellegű újításoknak. 1986 körül egyre erősebben lépett fel a változtatás, a megújulás igénye, melyek megvalósítása azonban már a következő korszakra estek.
ÚJRA DEÁK
Az iskola nem más, mint a társadalom tükörképe – mondják gyakran. Ez különösen igaz, ha végignézzük a mi gimnáziumunk eltelt nyolcvan évét. A társadalmi változások folyton át meg átszövik, befolyásolják az iskola életét. Legszembetűnőbb ez a névadók változásában.
Az 1986-ban megalakult Deák Ferenc Gimnázium Öregdiák Baráti Körének kitűzött célja volt, hogy visszaadják az iskola régi nevét. A meginduló társadalmi átalakulás is időszerűvé tette a névcserét. Bár 1988-ban ez még nem kapott kellő támogatást, de következő évben 1989. október 1-jén felvette a gimnázium Deák Ferenc nevét. Így, 40 év elteltével, ismét a “régi – új” nevét használhatja a gimnázium.
Az ünnepélyes névadásra az 1990-es tanévzárón került sor, ahol új zászlót is kapott az iskola. A formális megújulás gyakran tartalmi változásokkal jár együtt, az új évtized számos új dolog bevezetését hozta az iskolában…
